A Zaj

01

Az emberek többségét idegesíti, rövidúton összezavarja, gondolataik irányítását látszólag megszünteti. Azon keveseket, akik már megtanulták vagy megsejtették, hogy a formaiság és struktúráltság az esetek döntő részében megszünteti a szabad asszociációkat, és irányított, erőszakos képzettársításokat eredményez -ráadásul "valós személyiségüktől" függetlenül- nos, ezeket az embereket megnyugtatja, felszabadítja, letísztitja a szellemüket. Egyfajta aktív meditatív állapotba kerülnek, melyben a - pozitív értelemben vett - üressé válást a mindent betöltő és átfogó hangorkán magunkba engedése és ezáltal a Külső- és Belsővilág egyensúlyba kerülése, a mentális pólusok összekapcsolódása által éri el.

02

A hallgató elveszíti képzelt helyét a világban, nem tarthatja fenn tovább sem az akarat, sem a szabadság illúzióját. Kénytelen felismerni, hogy Ő pusztán és maximálisan egy csatorna számtalan ismeretlen lét- és tudatsík között, pusztán egy cső, melynek tulajdonságai folyamatosan változnak ráadásul amely -első és végső konklúzióként, melyet levonhat- még csak nem is létezik.

03

Ha az ember felmérhetne, értelmezhetne egy "éppen megszületett rendet", akkor nagyon hozzávetőleg egy egységet, Egy-et "látna", melyben minden lehetséges variáns benne lenne -különbségek nélkül, minden kérdésre ott lenne a válasz, de semmi információértéke nem lenne számára.

Mit tesz a megismerés vágyától erősen űzött ember ekkor?
Saját belső mintázatát vetíti az általa vizsgált "dologra" és ennek körvonalai mentén alkot halmazokat, majd ezeket tovább szabdalva alhalmazokat, al-alhalmazokat hoz létre és így tovább, növeli az entrópiát az átláthatóság és értelmezhetőség érdekében. A káosz növelése az információ ára, minél többet tudunk annál nagyobb a káosz; így azonban észrevétlenül egyre távolabb kerülünk eredeti vágyunktól: megtudni az igazat, mi is az Egy? Minden újabb halmaz osztható és új információval bír, ezért exponenciálisan gyorsulva szabdal és mér és következtet és szabdal és mér és következtet és szabdal... Közben kialakulhat egy rendszer, mely a számolás nevezetű öncélú módszerre alkalmasnak tűnhet, ám valójában semmire sem jó, nem mellékesen megteremti a végtelen fogalmának illúzióját; mint a saját farkát kergető kutya amely őrült csapdát teremt maga köré; ha egy-két bölcs fel is ismeri a Cél örök elérhetetlenségét, akkor hinni kezd önmagában az Útban. Koncentrálni kezd az Útra, mint Célra és nem éri el soha. Ez sehova sem vezet, bár iszonyatában gyönyörködteti az embert; lásd Bach öt- és hatszólamú fúgáit, illetve Escher grafikáit.
A tévút szépséges ösvény.

A zene "fejlődése" tökéletesen mutatja ezen helyzet meglétét. Távoli időkben megszólalt egy hang egy egyszerű hangszerből és mindenki átérezte a valóságot, az életet, a halált, a mindenség egységét. Emberfeletti távlatok bejárására sarkallta őket, felfoghatatlan mélységek és magasságok tárultak fel előttük. Manapság mit hallunk? Egyre bonyolultabb hangszerekkel előállított egyre különlegesebb hangok végtelen sora, egyre bizarrabb mintákba rendezve ami egyre kevésbé szól másról mint önmagáról, ráadásul paradox módon egyre infantilisabbnak és hamisabbnak tűnik. Az önmagára hivatkozó képzelt szépség végérvényesen legitimmé válik.
Talán van esély ebből a helyzetből kikeveredni: 180°fordulás, hátha úgy működik.

Két egybites -mondjuk zenei- információt lényegi veszteség nélkül egybitnyi helyre helyezünk, majd ezt további információegységekkel fuzionáljuk -ám az egybitnyi "kiterjedést" lehetőség szerint megtartjuk-, ezen az úton továbbhaladva gyakorlatilag visszajutunk az eredeti állapotba: egy bitnyi egységben benne foglaltatik a Mindenség, egyetlen hang túlmutat egy szimfónián. Az ember többé nem tudja értelmezni az őt érő jeleket, és szép lassan belenyugszik, hogy soha nem fogja fel az általa hallottakat... Nos, akkor a minták és formák számára kaotikus és túltelített örvényében -ahogyan a 3D-s varázsképekben a szemlélőnek- szép lassan feldereng egy Fő-minta, a végső Forma, az Egy, amelynek megélése az egyetlen értelmes és igaz vágya kéne, hogy legyen mindenkinek. És akkor a felfoghatatlanul ősi és örök harcban egy pillanatra az Idő és Tér legyőzetik az ember által.
A Zaj fegyver.